Főoldal Cikkek Játékok Katalógus Újdonságok Apróhirdetések Licitálás Videók Fotók Trófeák Tesztek

193 pontos trófea


A szél üvöltött és rontotta a helyzetet az is, hogy a földbirtokos korábban áthajtotta a teheneit az erdőn, és így kiűzte az összes szarvast a fedezékből. Kraus néhány közeli szénakazalhoz ment várakozni, amikor egyszer csak észrevette, hogy szarvasok jönnek egy északi nyílt területről. Egy gyors pillantást vetett rá a keresőtávcsővel és látta, hogy az óriásbika az és egy kis szarvasborjút követ. Kraus azt gondolta, ha a szarvas ezt az útvonalat követi, egy kerítés mentén fognak menni és lövőtávolságon belül lesznek egy rakás 55 gallonos hordótól, ahova elbújhat. Mozgásnak indult és csak akkor készítette elő fegyverét, amikor a borjú látótávolságba ért, kb. 30 yardra. Úgy látszott a borjat a közelben legelésző tehenek érdeklik, a bika pedig a borjat figyelte. A szél süvített, Kraus beleszámolta az elsodródást és kilőtt egy nyilat a Mathews Z7-es típusú íjából. Eltalálta és a bika kevesebb mint 40 yardot tudott menni, mielőtt összerogyott és elterült a nyílt terepen. A későbbi vizsgálatnál kiderült, hogy a bika hét éves és bruttó 193 pontos.

Helyszín: Dél Dakota

Nyelvek

Áruház

Keresés

Kapcsolat

Bejelentkezés

Hirdetés

Licitáljon Ön is

Még több termék

Apróhirdetések

Még több apróhirdetés